Nyári táborok 2021

KÁOSZ DIÁKSZÍNJÁTSZÓ TÁBOR
2021. augusztus 02. hétfő 09:00

KÁOSZ DIÁKSZÍNJÁTSZÓ TÁBOR
11-16 éveseknek
AUGUSZTUS 2-6. NAPONTA 9.00-16.00 ÓRÁIG

A Káosz az a hely, ahol merünk belevágni, kísérletezni, ahol önmagunkat adhatjuk. Felfedezünk, kérdezünk, kitalálunk.
Kapcsolatokat keresünk saját életünk és a színház között, utakat a történetek és a megvalósítás között. ,,Ha igazán meg akarsz ismerni valakit, játssz vele!” – tartja a mondás, és maximálisan hiszünk abban, hogy a jó alkotófolyamat kiindulópontja a játék.
Közösen játszunk, írunk, rendezünk – hiszen ez a hét a mi történetünk!
Próbálgatjuk a határainkat, és sokat nevetünk. Számunkra ez a színház.

TEMATIKA:

Hétfő:
Ismerkedés, csoportépítés, kapcsolatépítést segítő, szóra késztető játékok: “az úgy volt, hogy…”
Üzenőfal készítés
Tér felfedezése – Miért fontos a tér? Hogyan ismerjük meg?
Állóképkészítés, kiegészítés – Hol a helyem a térben? Milyen helyzetbe érkezem?
Kiscsoportos feladatok: néma koregográfia, “A mi ügyünk” kampányfeladat
“Én székem” – installáció

Kedd:
Hang-és mozgásos gyakorlatok – a zene helye a jelenetben
Beszédtechnikai gyakorlatok
“Kapcsolatom egy lufival” – egyéni / csoportos feladat
Mi az a jelenet? Mire jó a csend? – kötött jelenet, jelenetkészítés kis csoportban
Improvizációs játékok – Miért jó, ha nem akarunk viccesek lenni?

Szerda:
Jelenlét- és bizalomfókuszú gyakorlatok, pármunka – szándékgyakorlatok
Koncentrációs tréninggyakoraltok – “El tudunk-e számolni 20-ig?”
Mozgás és a szöveg kapcsolata kapott szituációkban
Történetmesélés színpadon
Hozott szöveggel való munka – vers, dalszöveg

Csütörtök:
Tárgyak a jelenetben – fantázia
Térspecifikus jelenetkészítés – terek, mint lehetőségek
“Mi lenne, ha…?” – önismereti játék
“Mi az, ami tabu?” – Hogy készül egy előadás? – közös verskészítés
“Etűd” készítés csoportban

Péntek:
Szövegből jelenet – csoportmunka
“Üzenet a felnőtteknek”
Improvizációs játékok
Kedvenc játékok előhívása
“Hogy lát a csoport?”
“Mit viszek tovább?” 

Plusz sok-sok játék minden nap!

Vissza
Információ

Táborvezető: Nadrai Zita gyermek-és diákszínjátszó rendező

Létszám:
Minimum 6 fő
Maximum 17 fő

Részvételi díj: 30 500 Ft 

A részvételi díj tartalmazza az ebéd árát.

További információ: Krammer Zita (06 20 927-2330; matitkar@marczi.hu)

ONLINE JELENTKEZÉS LAP

Kapcsolódó dokumentumok